2015. nov 08.

Sportkórház - tapasztalatok

írta: TamasVirag
Sportkórház - tapasztalatok

Emberségből jeles

Az eddigi 29 évben volt szerencsétlenségem megfordulni pár kórházban és sajnos nem csak mint látogató. Amikor kiderült, hogy 2015. októberében megműtenek, Tállay doktor úr csak annyit mondott, hogy nem egy 5*-os szálloda, de azért ki lehet bírni. Nem kellett még 3 teljes napot sem bent töltenem. Csütörtök reggel kellett befeküdnöm és szombat délben már el is jöhettem, így azt kell, hogy mondjam, tényleg ki lehet bírni és tényleg nincs vele semmi gond.

Az első benyomások akkor értek, amikor a kötelező vizsgálatokra mentem. A kapuhoz érkezvén mindenfelé felújítás jeleit láttam, gondoltam, hogy akkor biztosan folyamatosan fejlesztgetik a kórházat, nem lesz ezzel semmi baj. A sorompón áthaladva van egy tábla, hogy mi merre található, így a tájékozódással nem volt gond. Egyből megtaláltam az 5. épületet, azon belül is a kartonozót. Előzőleg a Podmaniczky utcai rendelőben voltam, ahol sorszámot kell húzni, van normális váróterem a betegfelvételen és addig is lehet normálisan várakozni amíg szólítanak. Itt az épület adottságiból adódóan nem volt erre lehetőség, hanem 3 ablakhoz álltak sorba az emberek és mindenki csak remélni tudta, hogy a jó sorba állt be. Persze mindent el lehetett intézni minden ablaknál, szóval egyáltalán nem volt semmi gond.

sportkorhaz.JPG

A bejelentkezés flottul ment, de túl sok tájékoztatást nem kaptam arról, hogy mit merre találok, csak a következő ajtóhoz navigáltak, itt viszont az asszisztens szépen elmondott mindent. Az épületre belülről ráférne egy erős felújítás, de maguk a rendelők és a folyosók is tiszták voltak. Mivel itt végeznek sportorvosi vizsgálatokat, minden folyosó tele volt gyerekekkel és az őket kísérő szülőkkel.

A sebészeti osztályon is az volt a tapasztalatom, hogy azért itt-ott fel lehetne újítani az épületet, de összességében rendben volt a hely, meg tényleg nagyon tiszta volt az egész. Azért az is sokat számított, hogy a mellettem fekvő 5 emberből 3 sportoló volt aki edzés vagy verseny közben sérült meg, így nem volt elfekvő jellege a helynek a legkevésbé sem.

Amikor vizsgálatokra mentem, akkor is az tűnt fel, hogy ott az emberek nem nagyon mászkáltak a folyosón. Ezt később magam is átéreztem, egyszerűen amíg nem feltétlenül fontos, addig nem is nagyon akar felkelni senki. A mi szobánkban volt egy ember akinek nem a lábát, hanem a karját műtötték, így ő volt az, aki hozott nekünk jeget, meg be/kikapcsolta a TV-t.

Ja igen, a szobában volt TV is. Még egy wifi jól jött volna. Ez nem olyan nagyon nagy költség, de a betegek életét nagyon fel tudná dobni. Lehetett volna netről filmet nézni vagy dolgozni. Sokan vittek is be laptopot, én úgy voltam vele, hogy erre a 2,5 napra teljesen felesleges.

A mosdót még nem sikerült megcsinálni, amíg ott voltam, addig is többször javították az egyiket. A zuhany talán ha 20 év lehetett utoljára megcsinálva, ami már erősen meg is látszódott rajta. A WC-n volt egy magasító ami igen jó szolgálatot tett, mert műtét után nem nagyon hajlik az ember lába.

Ami az egészet tényleg nagyon elviselhetővé tudja tenni, az az orvosok és nővérek hozzáállása, segítőkészsége. Bármit kérdeztünk, mindenre válaszoltak. Műtét előtt megnyugtattak, elmondták, hogy mi fog történni, nem ért minket semmilyen meglepetés. Ha gyógyszer kellett vagy segíteni kellett kimenni, már jöttek is. Egészen egyszerűen végig embernek éreztük magunkat. Persze nem kellett mindig a nővéreket hívni, azért egymásnak is segítettünk amennyire tudtunk.

Szólj hozzá

tapasztalat térd sportkórház keresztszalag lca