Kezdjük az elején! 2012. május 1-ét írtuk, a nap elég melegnek ígérkezett, így pár barátommal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Leányfalura strandra, de hogy egy kicsit sportoljunk is, mindezt biciklivel. Azt tudnod kell, hogy elég sokat bringáztam, így nem voltam túl ügyetlen, meg elég gyorsan is tudtam menni. A Tati úti bicikliúton a fülhallgató kezdett kiesni a fülemből, ezért elengedtem a kormányt, hogy megigazítsam.

Az első tanácsom: Ne engedd el a bicikli kormányát!

De én elengedtem és volt keresztben egy elég nagy faág, amit elérve elfordult a bicikli kormánya. A tempóm valahol 30 és 35 km/h között volt, ami nem tűnik túl soknak, de ha nem véd semmi, akkor rögtön nem is olyan nagyon lassú. A következő mozzanat már az volt, hogy a befordult kormány megfékezte a bringa elejét és én már repültem is előre. Sajnos azt is megláttam, hogy 2 oszlop utamat fogja állni esés közben, rajtam pedig nem volt bukósisak.

Második tanácsom: Ha biciklizel, legalább vegyél bukósisakot!

Mivel a találkozást ezzel a két oszloppal már nem tudtam elkerülni, azt csináltam, hogy a két karommal körülöleltem a fejemet amennyire csak tudtam, hogy ha valami törik, akkor inkább a kezem legyen az, mint a fejem. Mondhatni szerencsém volt. Repülés közben pont annyira fordultam el, hogy az egyik oszlopot a jobb térdem felett a combommal értem el, a másikat pedig már a hátammal. Az esés és az ütés erejéről annyit, hogy az ülés teljesen leszakadt a nyeregcsőről. A bringa egyébként egyben volt, én már sajnos kevésbé.

Harmadik tanácsom: Mindig legyen nálad valamilyen eszköz amivel segítséget tudsz hívni!

A jobb térdem szinte azonnal kétszer akkorára dagadt mint a bal és rá sem tudtam állni. Tudtam, hogy baj van, de azt nem, hogy mekkora. Először is hívtam a barátaimat, hogy ne várjanak rám, mert sem a lábam, sem a hiányzó ülés nem teszi lehetővé, hogy tovább tudjak menni. Dani barátom, aki nem igazán érezte át a helyzet súlyosságát csak annyit mondott, hogy "nem kell leülni az ülésre, majd végigtekersz állva"! :) Nem tudom, hogy próbáltál-e tartósan állva bringázni, de azt elárulom, hogy állva nem lehet elmenni normális tempóban 25 km-t oda, majd ugyanennyit vissza. Igazából már pár kilométer után iszonyú fárasztó az egész.

Miután elmagyaráztam, hogy állni sem tudok, nem hogy bringázni és mellékesen legalább 4 helyen vérzek is, hívtam Anyukámékat, akiknek egy kombi autójuk volt és tudtam, hogy abba a biciklit is be tudjuk tenni. Oda is értek kb. 30 perc alatt. Mindeközben elment előttem legalább 15-20 biciklis, akik közül 2 állt meg összesen. Aki először megállt, az 7.-ként ment el mellettem, az első hat kerékpárosnak úgy látszik nem tűnt fel, hogy a földön ülök, vérzek és a bringámat ki kell kerülni. Annak a két embernek aki volt olyan figyelmes és legalább megkérdezte, hogy segíthet-e még egyszer nagyon köszönöm! Jól esett az emberségük.

Negyedik tanácsom: Ha valaki ránézésre segítségre szorul, ne sajnáljuk azt az egy kérdést és a fél percet, hogy meggyőződjünk róla, hogy tényleg segítenünk kell vagy sem.

Lassan megérkeztek Anyukámék, összeszedtek engem is, meg a bringát is és elindultunk haza. Az autóba már csak enyhén behajlított lábbal tudtam beülni előre, hátra esélytelen is lett volna. Először haza mentünk, hogy legalább le tudjam mosni magam, de egy órán belül még jobban megdagadt a lábam, így látszódott, hogy nagyobb lehet a baj mint egy pár zúzódás. Elindultunk a Honvéd kórházba, mivel nem messze történt a baleset reméltük, hogy ott el fognak látni. Sajnos nem így történt, továbbküldtek az Árpád kórházba, mivel az volt akkor az ügyeletes. Egy röntgen után megállapították, hogy nincsen törésem, így hazaengedtek azzal az instrukcióval, hogy ha nem javul az állapotom a következő 7 napban, akkor vissza kell mennem.

Mit is mondhatnék, az állapotom egyáltalán nem javult. Van egy biztosításom (nem a reklám miatt írom), ami többek közt arra is jó, hogy ilyen esetben megvizsgáljon egy specialista és segítsen megoldani a problémát. Legalábbis ezt mondták a munkahelyemen, mivel a munkáltatóm kötötte nekem a biztosítást. Puding próbája az evés, hát felhívtam a call centert és elmondtam, hogy mi történt. Megköszönték a beszámolómat, majd egy óra múlva visszahívtak, hogy másnap 10-re legyek szíves elmenni Telkibe, az akkor még működő kórházba és ott fognak megvizsgálni.

Ötödik tanácsom: Kössetek ilyen biztosítást, hihetetlen jó volt a szolgáltatás!

10-re oda is értem Telkibe Nagynénémmel, aki volt olyan kedves és elvitt engem. Autót nem tudtam volna vezetni, igazából örültem, hogy ki bírtam jönni a lakásból. A doktor úr kijött a vizsgálóból és elnézést kért, de volt egy pár perc csúszás. Addig is a bőr fotelben olvasgattam valami magazint, egyáltalán nem éreztem azt, hogy egy kórházban a vizsgálatra várok. Amikor sorra kerültem (3 perccel a megbeszélt idő után) elmondtam, hogy mi történt és a doki is vázolta a lábam szemrevételezése után, hogy valószínűleg elszakadt a combizmom, de egy ultrahangot még fognak csinálni. Megkért, hogy menjek át 2 szobával arrébb, ahol az ultrahangos szoba volt. 5 percet várnom kellett, mert éppen még vizsgáltak előttem valakit, ezért legalább 3-szor elnézést is kértek. A Vizsgálat kimutatta, hogy a combizmom elszakadt, de csak részlegesen, így nem kell műteni. Adhattam viszont magamnak vérhígítót minden este a hasamba. Betartva az orvos utasításait sikerült is szépen felépülnöm.

Olvass tovább, mert a sérüléseknek még nincsen vége, ez csak az első felvonás volt...